← Vissza az összes programhoz

Vidák István 70. életmű kiállítás a Vigadóban

2017. augusztus 02.

Vidák István 70. életmű kiállítás a Vigadóban

2017. augusztus 2. - szeptember 10.

A kiállítást a terveknek megfelelően megrendeztük. A megrendezésben rajtunk kívül segítségünkre voltak családtagjaink, ifj.Vidák István, Vidák Brigitta, Vidák Anna, tanítványaink és azok gyermekei. A megnyitón Fekete György az MMA elnöke köszöntötte a megjelenteket. A megnyitó beszédet Csáji László Koppány mondta. Közreműködött Sipos Mihály hegedűn és Kardos Mária gardanon.Már a megnyitón is jelentős médiaérdeklődés volt, ami a nyitvatartási időben folytatódott.

Két alkalommal, augusztus 14-én és szeptember 5-én, egész nap, tárlatvezetéseket tartottunk, melyen szép számmal jelentek meg érdeklődők. Végül 10-én nem zárt be a kiállítás, így a Vigadó nyílt napján, szeptember 16-án, négy tanítványunkkal együtt egész nap tárlatot vezettünk, és foglalkozásokat tartottunk, felnőtteknek és gyerekeknek. Erről 500 villámlevél címre küldtünk értesítést, így akik a nyári időszakban nem látták a kiállítást, ezen az utolsó alkalmon még jöhettek, és jöttek is szép számmal.

A kiállítás Mendelényi Tünde kurátor, a vendégkönyv és a teremőrök tapasztalata szerint sikeres volt, nagy látogatottságnak örvendett. Hivatalosan 1016 fő (plusz a megnyitó és a nyitott nap résztvevői, valamint az, akadémikusok és vendégeik. A vendégkönyvben csodálatos beírások olvashatók, melyek sok erőt adnak nekünk a folytatáshoz.

„ Csodálatos művészet

csodálatos művészek!

Felemelő érzés, hogy az MMA ilyen világszínvonalú kiállításokat hoz létre.”

Pataki Elek/Debrecen

„Gyönyörű, egyszerű és ünnepi!

Szívből gratulálok” Szegő Gyuri

Médiamegjelenések

  • MTV5, hír a megnyitóról, augusztus 2.

  • Magyar Hírlap, augusztus

  • Magyar Demokrata, augusztus 30. Szentei Anna írása, „Nap hold, csillagok”

  • M1 Augusztus 16. élő, egyenes adás

  • MMA rövidfilm, Oláh Zsolt beszélget V.Istvánnal

  • MMA dokumentációs osztály rövidfilm felvétel

  • MTV1 Vidák Anna filmje, háttérben a kiállításunkkal,

  • Magyar Idők, augusztus 11. Deme Tamás írása „Noé bárkája a Vigadóban”

  • Info Rádió, augusztus 7. 7.51 Oláh Zsolt beszélget Vidák Istvánnal és Nagy Marival

  • MMA augusztusi hírlevél művészeti hírek: Vidák István textilművész életmű-kiállítása a Vigadóban

  • MMA augusztusi hírlevél, „Régtől fogva úton vagyok”Balázs Sándor beszélget V.Istvánnal

  • Kecskeméti televizió-rövid híradás

  • KECSKEMÉTI LAPOK-rövid hír a kiállításról szeptember 28.

  • FUN német nemez újság

Képgaléria